|
hirdetés
|
![]() A kék színű háttér távolító hatású |
![]() A vörös színű háttér közelítő hatású |
A színek világa olyan gazdag és annyira emberek felettien rejtélyes lélektani hatással bírnak, hogy környezetünkben és a lakberendezésben, mint hangulatkeltő eszközt önmagukban is felhasználhatjuk otthonunk teljes átformálására is, anélkül, hogy a meglévő berendezési tárgyainkhoz hozzá kellene nyúlni, bármit is odébb kellene tolni.
Gondoljunk csak bele, amikor belépünk egy lakásba, az elénk táruló látvány, a megannyi színhatásával azonnal meghatározza a térhez való viszonyunkat, hangulatunkat és szimpátiánkat. Ezáltal rögtön véleményt formálunk a lakás lakójáról is, tehát amikor színt választunk otthonunk dekorálásához, magunkról is véleményt mondunk, mások számára kitárulkozunk. Viszont azt se felejtsük el, hogy az otthonunkat elsősorban magunknak és nem a látogatóknak rendezzük be!
![]() A sárga mennyezet emelő hatású |
![]() A sötét mennyezet a teret összenyomja |
A barátságos otthon, harmonikus, meleg hangulatát, csakis a minket körülvevő, velünk együtt élő berendezési tárgyak együttes színhatásának figyelembevételével tudjuk megtervezni vagy átformálni. A térélményünket is tudjuk alakítani a színek helyes megválasztásával. A nagyobb szoba, hogy kisebbnek, meghittebbnek tűnjön, vagy a szűkre sikeredett helyiséget, hogy tágasabbnak érzékeljük, nem kell hozzá más, mint egy jól választott színes átfestése a falaknak.
A világos háttér előtt a sötétebb színek hátrébb kerülnek, míg a sötét háttér elé helyezett világos színek, szinte kiugrani látszanak az előtérbe. A sötét mennyezet lenyomja a teret, a világos felemeli.
A színek hőérzetünkre is hatással vannak, ezért megkülönböztetünk hideg és meleg színeket. Az északi tájolású helyiségeket, ha narancsba hajló sárga színre festjük sokkal melegebbnek, barátságosabbnak érezzük, míg egy nap tüzétől felhevített, nyugati fekvésű helyiség falait, ha kékre színezzük, sokkal elviselhetőbbé teszi ott tartózkodásunkat.
![]() Színkör |
![]() Kiegészítő (komplementer) színek |
![]() Színpárok |
Talán a legfontosabb a színek összeválogatásánál a lakberendezésben a színharmónia kérdése. Itt figyelembe kell venni a természetes és mesterséges fényviszonyokat, a helyiségek arányait és méreteit, a bútorok anyagát a kárpitanyagok milyenségét, de éppen ilyen fontos tényezők a padlóburkolatok, a szőnyegek, a függönyök és az összes díszítésre szolgáló tárgyak szerepe is.
Mikor e rendkívül fontos tervezői munkához hozzákezdünk, vegyük tehát figyelembe, hogy miden tárgynak és minden színnek megvan a maga jelentősége egy harmonikusan berendezett lakás összképében. Például, ha egy kisméretű garzonlakást szeretnénk kifesteni, akkor arra törekedjünk a színek megválasztásánál, hogy a teret tágítani kell, amit csak oly módon érhetünk el, hogy ha a falakat halvány, visszafogott színre, - mint víz zöldre, jég kékre, világos lilára, krémre vagy galambszürkére - festettjük.
A berendezés színválasztásánál is akkor járunk el helyesen ilyen kis terű lakások esetén, ha kevés színnel operálunk, inkább egy főszínt kiemelve, annak árnyalataival vesszük körül magunkat.
Bármely szín, bármely árnyalatát ma már számítógépes színkeveréssel megrendelhetjük. Ennek az a nagy előnye, hogy nem kell a szükséges festék mennyiségnél többet rendelni csak azért, hogy a későbbiekben a maradékkal, az estleges sérüléseket ki tudjuk javítani.

Hiszen a színkód számok alapján a korábban választott színeket a gép automatikusan utólag is kikeveri, a kívánt mennyiségben. Ezek a színre kevert festékek, alkalmasak falra, fára, fémre, műanyagok bevonására.
Szaktanácsadás, színharmónia tervezés, színkeverés, ingyenes házhozszállítás, festőmesterek, tapétázók, burkolók, díszfestők a Lotz Kft.-től, az Otthondoktor cégcsoport tagjától a Bonusz Program keretében kedvezményesen megrendelhetők.
Lotz Kft.
www.festek-lotz.hu
| Kapcsolódó cikkek: |
Festékek a lakberendezésben Színek az otthonunkban - II. rész Színek az otthonunkban - I. rész Színharmónia Bátran a színekkel Színek a lakásban Ötlettár - Festés, tapétázás |
|
| Főoldal Magazin: Anyagok, Stílusok, Művészet, Díszítés, Életmód, Állatok, Helyiségek, Növények, Kert, OtthonDoktor: Médiaajánlat Szaktanácsadás: Lakberendezési tanácsadás, Színtanácsadás, Minőségellenőrzés Tanfolyam: Általános tudnivalók, Jelentkezés, Tananyag letöltése Szakmai címtár: Adatmódosítás, Regisztráció, Segítség |
|
© 1999-2008. Horváth Lakberendezési Bt. Minden jog fenntartva. impresszum, médiaajánlat, e-mail a szerkesztőségnek |