|
|
Óra a lakásban
2003-03-05
Három ezer éves ó-egyiptomi vizióra |
„Memento mori” (gondolj a halálra) felirattal készült számos időmérő a XVII. század elején, figyelmeztetve az embereket arra; az idő megállíthatatlan, az élet elmúlik.
Még a XIX. század végén is csak legfeljebb a jómódú családok otthonában fordulhatott elő, hogy a szobák többségében óra ütötte a fertályt. A nagypapától örökölt zsebóra pedig, apáról fiúra szállt, mely legtöbbször a polgári iskola elvégzésének méltó jutalma volt.
A polgári otthonokban az óra halk szava vagy csengő ütése, mint az eleven lelkiismeret szólt, figyelmeztetett, hogy elérkezett a kötelességteljesítés ideje, ami persze nem jelentett egyet az észnélküli rohanással. Mindennek megvolt a maga ideje, és mindenki tudta a pontos időbeosztását. A rendszeresség pedig egészséggel és hosszú élettel ajándékozta meg mindazokat, akik tisztelték az idő múlását.
Galilei első óraszabályozó ingaszerkezete |
Néhány emberöltővel korábban, amikor az emberek még nem utaztak repülővel, és nem száguldoztak autókkal, nem hallgattak rádiót, és a telefon sem létezett, az idő sem volt annyira fontos, egy órával több vagy kevesebb, belefért a napba. Amit a mai világban elintézünk egy perc alatt, az a középkorban talán, napokig eltarthatott. Egy-egy vár vagy palota felépítése olykor két-három generáción keresztül is eltartott, mégis belekezdtek. (Ma, ami nem készül el négy év alatt, azzal nem is foglalkoznak, legalább is nálunk.)
A régi ember így invitálta meg vendégét: - Kérlek, tiszteld meg házamat, amikor az árnyékod hossza hat láb lesz. Ezekben az időkben ugyanis napórával - egy függőleges vagy ferde rúddal, a rúd árnyékának a hossza és iránya határozta meg - persze csak közelítő pontossággal - az időt. Ilyen időmérőt viszonylag könnyű volt készíteni, de aki erre is rest volt, az a saját árnyéka hosszával mérte az időt.
Németalföldi órásműhely, metszet, XVI. század |
A napóránál jóval pontosabb és precízebb szerkezetek voltak a vízórák, melyek az idő múlását az alácsepegő víz mennyiségével mutatták. Nagy előnye volt, hogy borús időben és éjjel is lehetett használni. Az óra edényét napfelkeltekkor megtöltötték vízzel, és ha megüresedett, kikiáltók jelezték, hogy újra kell tölteni. Az edény falán lévő beosztás és a benne lévő vízoszlop magassága mutatta az óra állását. (Ilyen órát találtak Ausztriában Kr. e. 600-ból.)
Mind az egyiptomiak, mind a kínaiak tudomásunk szerint, már 3000 évvel ezelőtt használták a vízórákat, sőt Kantonban még ma is működik egy ilyen évezredes időmérő. A klepsydrának nevezett vízóra használatát a görögök és a rómaiak is átvették, de náluk már előfordult, hogy az edényeket víz helyett könnyen pergő homokkal töltötték fel. Ezek az órák még ma is jó szolgálatot tesznek a lágytojás főzésénél, vagy a telefonbeszélgetéseink lerövidítésében.
Reneszánsz tabernákulum óra, XVI. század |
Miksa császár asztronómiai órája 1566-ból |
Régence-kori konzolóra, XVIII. század |
Később tökékesítették a vízórát; a víz súlya, kötél és ellensúly segítségével, számlap felett mutatókat forgatott. A történelmi feljegyzések szerint Harun el Rasid arab kalifa már olyan vízórát küldött Nagy Károly császárnak ajándékba 799-ben, melynek nem csak a mutatója jelezte az idő múlását, hanem óránként ütött is. Ezt a hangot az edény vizébe minden órakor legördülő, csörgős, fémgolyók segítségével érték el.
Schmidt János mester órája Kassáról, 1643-ból |
Marketériás íróasztal és tabernákulum óra, XVII. század |
Barokk óra, XVII. század |
Mindezekkel szemben óriási haladást jelentett a kerekes óra feltalálása (966.) E korban talán nem is lett volna szükség egy még korszerűbb, még pontosabb óraszerkezet kitalálására, mint a már meglévő vízóra, de a társadalom egy fontos része, az apácák és szerzetesek, rendszeresen a nap mindig ugyanazon óráiban, gyűltek össze, napi ájtatosságaik elvégzéséhez, így a pontos idővel kapcsolatos korábbi igények hamarosan mégis csak átfogalmazódtak. Ezért nem véletlen, hogy az első kerekes óra elkészítése egy lelkész (Gerbert francia lelkész) nevéhez fűződik, aki később II. Szilveszter néven foglalja el a pápai trónszéket.
Angol asztali óra, XVIII. század |
XVI. Lajos korabeli, klasszicizáló, asztali óra |
„Hubertus óra” Dresdából, 1720 |
A XIII. század elejére, a krónikák leírása szerint, Európa szerte a városokban majd mindenütt találhatók óratoronyok. A legkorábbi mechanikus órák nem rendelkeztek sem mutatókkal, sem számlappal és nem is ütöttek, csak berregtek. A berregés hangjára az óra őre meghúzta a harangot és így adta tudtul, hogy ismét elmúlt egy óra.
Empír óra, XIX. század eleje |
Angol empír asztali óra, Thomas Hoppe-tól, 1807 |
Bécsi biedermeier talpas óra, XIX. század első fele |
Az óra további fejlődése pedig már a tekintélyesebb polgárok részéről támadt igényeket kellett, hogy kielégítse, hiszen ki ne szeretett volna otthon is egy ketyegő csodát? Galileinek úgy 1640 táján feltűnt az inga egyenletes, szabályos lengése, és eltűnődött azon, hogy vajon ennek segítségével nem lehetne-e, az órát még inkább pontossá tenni? Ő nem, de Huyghens holland fizikus 1657-ben megszerkeszti az első ingaórát, és ezzel megvalósul sok ember álma, a barokk kor nagy mechanikus találmánya. Ezek az órák, kevés változtatással, még ma is ütik, az elmúlt negyedeket, feleket és egészeket évszázadok óta.
Angol barokk talpas óra, XVII. század |
A középkorban az ilyen szerkezetek előállítása kedvelt foglalatosság volt a fejedelmi udvarokban, néha még koronás fők is űzték ezt a mesterséget. Csodálatra méltó szerkezetek maradtak ránk, melyek közül talán az egyik legszebb darab a strasburgi Münszter régi súly hajtotta kerekes órája, melyet két schaffhauseni mechanikus mester készített. Mutatja a polgári - és csillagidőt - a mesterséges forgó égboltján 5000 csillag látható - jelzi a napokat, a napfelkeltét és a napnyugtát, a szökőévet, a hold - és a napváltozásokat, az évszámokat valamint az ünnepi napokat. Az évszámot jelző kereke 10.000 esztendő alatt fordul körbe egyszer. Talán még ma sem tudnánk több funkcióval megszerkeszteni egy órát.
Változnak az idők, változnak az igények is. Most már az emberek maguknál szeretnék hordani kedvenc időmérő szerkezetüket, és nem elégszenek meg otthonaik remekbe szabott óráival. Az óriás toronyórák ellenlábasaként megszületik az első zsebóra. Peter Heinlein a szülőatyja Nürnberg városában. Egy 1511-es tudósítás így számol be erről az eseményről: Napról-napra finomabb dolgokat találunk fel. Így például egy fiatalember, P.H. olyan szerkezetet épített, mely a legtudósabb matematikusokat is ámulatba ejti. Apró vasdarabokból olyan órát állított össze, mely súlyok nélkül is képes 40 órán keresztül az idő múlását mutatni, még akkor is, ha az ember a zsebében hordja.
Art Deco asztali óra Párizsból, XX. század eleje |
Ezt a zsebórát ma „Nürnbergi Tojás” néven ismeri a világ. Az akkor megcsodált szerkezet még a múlt század elején is, minden valamire való úriember zsebében megtalálható volt. A mai órák közvetlen elődei a XVII. század második felében váltak alkalmassá a mai értelemben vett időmúlás mérésére. Ekkor figyeltek fel arra, hogy az időegységek az évszakok változásával rövidülnek, illetve hosszabbodnak, tehát a pontos időt csak ezek átlaga adhatja. Megszületik így a „középidő” fogalma mely a világ minden pontján alkalmazható.
Az óra mára, amellett, hogy használati tárgy, fogyóeszköz is egyben. Már párszáz forintért vásárolhatunk másodpercre pontos órát, sőt sok üzletből, ha komolyabb értékű árucikket rendelünk, sokszor még egy karórát is kapunk hozzá ajándékba. De bármennyire is legyen tömegcikk az óra, azért a régi mondást soha ne feledjük, ha az óránkra tekintünk: „Memento mori”.
Köszönöm figyelmüket.
Horváth Tamás
horvath.t@lakberendezes.hu
Kapcsolódó termék:
|
|
