|
|
A lakóházról - I. rész
2004-09-03
A lakóházról nagy általánosságban írni éppen olyan nehéz feladat, mint az emberről általában értekezni. A lakásépítés egy részletkérdésről, vagy az egész komplexusról egy meghatározott szempontból vizsgálva, lehet konkrét, gyakorlati és hasznos dolgokat mondani, éppen úgy, mint ahogy az orvos, a pszichológus, vagy etnográfus mondhat az emberekről igen érdekes és tanulságos részigazságokat. De az ember egészben véve, csak úgy, mint a lakása, oly bonyolult valami, annyira kibogozhatatlan csomópontja sok ellenőrizhetetlen összetevőnek, hogy arról egyértelmű, használható ismereteket semmiféle tudomány nem adhat.
Ha emberről vagy lakásról beszélünk, be kell érnünk rendezetlen impressziók és tapasztalatok közlésével, amelyek annál tartalmasabbak és elevenebbek, minél személyesebbek, de annál kevésbé számítanak általános érvényességre. Ennek az igazságát kellene megértetni mindazokkal, akik jelszavakat hangoztatnak, és jelszavaknak behódolnak.
A lakáskérdést sem lehet jelszavakkal elintézni. A modern lakás lényege nincsen kimerítve Le Corbusier zseniális könyvéből ostobán kiragadott mondásával, hogy a 'lakás lakhatás céljára szolgáló gép'. Igen, ha elfogadjuk azt, hogy az ember, lakásra szoruló gép, akkor belenyugodhatunk abba, hogy a lakása is gép. Képletesen, sőt bizonyos tudományos látszattal el is lehet mondani az emberről, hogy kémiai apparátus. Ilyen, de csakis ilyen metaforikusan lehet a lakást is gépnek tekinteni. Szóképek azonban lehetnek igen szemléltetők, de következtetések alapjául nem szolgálhatnak.
A modern lakás sok technikai vívmányával tényleg üzemszerű jelleget is ölt. De ez az üzemszerűség nem a lényege. A lakás mindenekelőtt otthon, amelynek egyik legfőbb áldása éppen az, hogy benne, az üzemben, hivatalban eltöltött munkanap után üzemszünetet élvezünk. A lakás nem pusztán technikai alkotás. Nem ember-garázs. A lakásban lehet házikápolna vallásos lelkek számára és lehet szauna, szolárium, mosókonyha. A lakás kissé könyvtár, műterem vagy stúdió és egy kissé vendéglő. Bizonyos fokig klub és bizonyos fokig gyermekóvó. Részben szanatórium, részben budoár. Lakásban hangversenyeznek, zenét hallgatnak, tévé moziznak, és lakásban tornáznak. Lakás lehet egy kissé múzeum, egy kissé konzervgyár és ki győzné felsorolni mindazt a sok célt, amire szolgálnia kell, processzusokat, eljárásokat, munkákat és szórakozásokat, amik a hajlék falai között lejátszódnak, és amelyek számára többé-kevésbé alkalmatosnak kell lennie.
Az embertől függ, hogy ezek közül melyiket tartja fontosabbnak, melyiket elhanyagolhatóbbnak, melyikre tud és akar áldozni, és melyiktől spórol el minden költséget. Azt mondják, hogy lakás-típusokat, mintákat, állandó megoldásokat kell kitermelni; ehhez a változatlan embertípust, tessék először kitermelni. (A szocialista embertípust képzelték el ilyennek. Házuk és lakásuk kocka lett. Szerk.)
A lakás nemcsak a bonyolult és sokféle szükségletek miatt nem oldható meg oly általános érvényességgel és biztonsággal, mint valamely egycélú, pontosan meghatározott rendeltetésű technikai berendezés, hanem azért sem, mert a lakáshoz nemcsak használhatósági igények fűződnek. A lakás történelmi produktum, éppúgy, mint a kultúrember. Emlékek, tradíciók, örökölt és nevelt ízlés és életfelfogás mind beleszólnak abba, hogy milyen lakást kíván valaki magának.
A lakás ezen kívül végső finomságaiban olyan személyes valami, mint a portré, amely bármily abszolút értékű remekmű, végeredményben mégis csak meghatározott egy valakinek lehet a jó arcképe. A lakás oly egyéni valami, mint a líra, hangulatok, impressziók, szépségideálok, temperamentum és életkor, ideg és egészségi állapotok, mind befolyással vannak arra, hogy valaki milyen lakást tart vágyai beteljesedésének. E szubjektív alakító tényezőkkel szemben az épület helyének, talajának, klímájának, fekvésének, az épület anyagának, konstrukciójának, méreteinek, vállalható költségeinek objektív determinánsai állnak.
Mindezek minden egyes otthont egyszeri, egyedülálló problémává különítenek el, amely saját adottságaiból saját megoldást követel. Könnyű erre azt mondani, hogy a jövő embere és a jövő technikája és gazdasági berendezettsége le fogja magáról vetni ezeket az anarchisztikus egyéni zavarokat. Sokan úgy érezzük, hogy ezek teszik az élet szépségét, hogy a tarka, festői változatos és megdöbbentően egyszeri élet az, amelyet élni érdemes és elátkozzuk azt a kezet, amely e palettáról csak egyetlen színárnyalatot is kíván letörölni.
Mindezzel azonban nem kívánom azt mondani, hogy francia- és németországban, a holland városokban és Bécsben ma tevékeny törekvések a ház megépítésének és beosztásának racionalizálására és tipizálására, hiábavaló erőlködések lettek volna. Szó sincs róla. Szívesen elismerjük, különösen nagy lakótelepek megépítésénél, komoly eredményekre vezettek ezek a próbálkozások. Az ilyen „modern” lakótelepek barátságosabb, naposabb, levegősebb, kényelmesebb és ízlésesebb lakásokat nyújtanak a régi kislakásos bérkaszárnyáknál.
Ésszerűbben építik be a telkeket, higiénikusabban és gazdaságosabban komponálják meg az épületet, tudományos hozzáértéssel bánnak az építési anyagokkal. Elismerjük azt is, hogy a központosított konyha, mosókonyha, fürdő és fűtőüzemekkel, a közös olvasókkal, társalgókkal, tornatermekkel és gyermekfoglalkoztatókkal erősen tehermentesítik az egyes lakásokat. Mégis ki kell jelentenünk, hogy nem ez a kultúrember lakás ideálja.
Ezek a tömegbe épített lakásuniformisok nagy haladást jelentenek a régi tömeglakásokhoz, sőt a rossz családi lakóházakhoz képest is. De nem azért, mert egyformák, nem azért, mert centralizáltak, hanem mert egyformaságuk és centralizáltságuk dacára még mindig több teret és lehetőséget adnak az egyéni életnek, a sokféle és finomuló igények kielégítésének, mint a rosszul épített, elavult átlaglakások, amelyek ugyan nem voltak szándékosan tipizálva, de kényszerűen és tarkaságukban is oly tipikusak voltak, mint a külvárosok választékos szavai és elegáns nyakkendői.
A modern típuskeresés tulajdonképpen a szükségszerű típusalakulásnak tudatosítása. De ez nem ideál, ez szabályozott kényszerűség. Ez a szükséglet erényesítése. Mint ilyen okos és egészséges, de nem lelkesítő és felemelő. A típuslakás nem a szabad, tehetős, művelt, iskolázott ízlésű ember méltó otthona.
Sós Aladár
Kapcsolódó cikk: A lakóházról - II. rész
|
|
