|
Az én kertem az én hitem
2007-08-11 
Szerintem a kert és a hit egy és ugyanaz. Mindkettő a lélek szüleménye. Minél többet foglakozunk a kerttel és a hittel, annál erősebbek leszünk lélekben. A kert és annak virágai, de éppen úgy a hitünk is a lelkükből fakadnak.
Egy több ezer éves kínai közmondás szerint:
"Aki egy órát boldog szeretne lenni, az egyék valami finomat, aki egy napra, az házasodjon meg, de aki egy életre kívánja magának a boldogságot, az építsen kertet."
Nos talán e bölcsesség adja, hogy a világon sehol sem találunk olyan szép kerteket, mint Kínában és a kínai kultúra és művészetekre építkezett Japánban.
Európában persze sok ezer évnek kellet, ahhoz eltelni, hogy a reneszánsz és barokk korra a tájtervezés és a kertépítés meghonosodjon a lakáskultúrában.
Hazánkban már ez időket is megelőzve létezett magas szintű kertművelés, de az inkább a haszonnövények és gyümölcsöskertek gondozására korlátozódott.
Talán ennek oka az országunkat állandóan dúló Tatár, Török, Osztrák, Német, Orosz megszállók gyakori rombolásai, fosztogatásai.
Mára fordulni látszik a helyzet, ha gazdasági nehézségeink az utóbbi években nem szakadtak volna oly hirtelen a nyakunkba, már régen utolérhettük volna Nyugat Európa országainak kertművelési divatját.
E nehézségek ellenére még is meg kell tanuljuk, hogy kert és lakás csak együtt alkothatnak harmonikus otthont és nyújthatnak boldogító családi fészket.
Egy megigéző kert szépsége és annak állandó megújulásának látványa az egészséges lélek biztosítéka és a beteg lélek legkiválóbb gyógyszere.
Még a nem hívő ember is elhiheti e képek láttán, hogy az Isten ott él velünk minden pillanatunkban, minden tettünkben és cselekedetünkben, a kertünkben és az otthonunkban, de hogy igazán észre is vegyük, nyitott szemmel kell járjunk.
Látható az Isten
Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja Őt,
mikor leszállni fél az álom:
Ítéletes, zivataros,
villám - világos éjszakákon.
Vass Albert Horváth Tamás
horvath.t@lakberendezes.hu
|
