|
|
A növény lelke
2003-03-22
 Hát a növénynek éppúgy lelke lenne, mint az állatnak és embernek? Nemcsak vad népeknek gyermeki felfogása ez, mely élettelen tárgyakat is fetis gyanánt imád. A görög monda szerint Daphne, menekülve Apollo szerelmi üldözése elől, örökzöld borostyánná változott át. De ugyanezen mitológia szerint minden fának meg van a védő nimfája, a Hamadryas, mely vele együtt él és hal. Manu, az ó-indiai törvénykönyv, megparancsolja a növények kímélését, mert ők is érző lények. A hellén filozófusok közt Anaxagoras a növényeket épp úgy, mint az állatokat lélekkel felruházott lényeknek tartja. Ami pedig a néphitet és a költői képzeletet illeti, ezek sohasem szűntek meg a növényeknek emberi tulajdonságokat juttatni, vágyat, szerelmet, gyűlöletet, a rózsának büszke szépséget, az ibolyának szerénységet, a tulipánnak érzéstelen kacérságot, a tölgyfának férfias jellemszilárdságot.
 Goethe vadrózsája (Heidenröslein) védekezik és szúrja a vad fiút, az hiába jajveszékel, el kell tűrnie. Heine északon növő fenyőfája álmodik Kelet pálmájáról, mely egyedül és hallgatagon szomorkodik az égető sziklafalon. Freiligrath virágjai éjjel halálosan megbosszulják magukat a leánykán, ki őket leszakította. De felülmúlja-e a nagy német költőket a virágregék gazdagságában Tompa Mihályunk. Harmincöt költeményében a legkülönbözőbb virágoknak a legtarkább csoportosításokban zengi szerelmét, könnyeit, féltékenységét, festi irigységét összeesküvéseit, fennhéjázását, szerénységét.
 Nehéz e dalok közül a legszebbiket kiválasztani, de ezeknek egyike kétség kívül az, amelyik az ibolya álmairól szól. Az ibolya elégedetlen, mert kicsinységében elbújva kell élnie. Ez éjjel azt álmodja, hogy vadrózsa lett: de egyszerre csak vihar jön, amely sárba dönti. Újra elalszik és most arról álmodik, hogy a szilfán felfutó hajnalka lett, - ezt azonban a villám sújtja le. Utolsó álmában liliomnak látja magát, de egy gyászoló hölgy letépi őt és meghalt leánya koporsójába teszi, akivel együtt elhantolják. Újra felébred, és most már örül, hogy mint szerény ibolya nyugodtan szőheti tovább rövidre szabott napjait. Nem csoda, hogy Tompa, a szegény iparos szülők, falun nevelkedett fia, ki később egy kis faluban, mint lelkész működött, oly belső ismerője volt a természetnek és annak ünnepelt dalnoka lett.
 Nos, minő eredményekhez jutott a természettudomány? Az a tevékenység, mely a sejten belül vagy a sejtből felépült szervezet belsejében művészileg alkot, és így az egyént létrehozza, még nem lehet a teremtő tényező, a „lélek”, melyről itt szó van, mert e tevékenységet megtaláljuk a kristálynál is, mely a tömecsekből egy geometriailag szabályos képződményt alakít. Az, ami az élőlényt az élettelen természettől megkülönbözteti, az főleg a táplálkozás, vagyis a külvilág anyagának felvétele és saját anyaggá való átalakítása, valamint a szaporodás, amellyel magából hasonnemű egyéneket teremt. Ezek a tevékenységek valamelyes, ha még oly csekély, megkülönböztetésével járnak együtt az egyedre nézve hasznosnak és hasznavehetetlennek, de ez egyszersmind némi homályos érzetet is kelt.
 Ez az érzés, ez a választás, ez a válasz a külvilág ingereire bizonyos mozgásokkal jár együtt és ez az ön- és fajfenntartási ösztön képezi a lelki elemet. Ha ehhez a felfogáshoz tartjuk magunkat, akkor azt látjuk, hogy a növény és a legalsóbb fokú állatok lelki jelenségei közt nincs lényeges különbség. És akkor nem fogunk csodálkozni azon, hogy a legegyszerűbb állatok, mint a meztelen, egysejtű gyökérlábúak (rhizopoda) egy bizonyos táplálékot felkeresnek, másfélétől pedig tartózkodnak. De még a legfejletlenebb élőlénynél, az amőbánál, mely a moszatsejthez mászik, és azt kibocsátott nyúlványaival körülfogja, is láthatjuk a táplálék megválasztását. A táplálék megválasztása különben még a saját ereinkben keringő fehér vérsejteknél is tapasztalható, melyek a testbe hatolt bizonyos baktériumfajtákat megemésztik, amiért is Mecsnikov, a Nobel-díjjal kitüntetett orosz életbúvár, phagocyták (falósejtek) névvel jelölte meg őket.
 Én egy előadásomban kifejtettem, hogy lelki jelenségek az élet első pirkadásánál, tehát már a sejtben mutatkoznak, és minthogy a szervezet alakulásában a sejt továbbfejlődik, eszerint összes működései, tehát a lelki jelenségek is, a sejtéletnek csak különleges továbbfejlődései. De miután a sejt közös építőköve a növényi és állati szervezetnek, melynek testét főleg vegyileg magasabb összetételű fehérjék képezik, ezen pedig az összes életjelenségek lejátszódnak, nem kételkedhetünk benne, hogy a növényi és állati lelkület közt lényeges különbség nincsen. A különbséget csak a további elkülönítés, a magasabb kifejlődés és ennek gazdagabb volta adják meg.
 Magától értetődik, hogy a növénynél képzetekről, azoknak újra előidézéséről, egy gondolatszerkezetté való összeköttetéséről nem lehet szó: de szó lehet itt pillanatnyi érzésről, mely ösztönszerű mozgásokkal, kedv-, kedvetlenségi érzéssel kapcsolódhatik össze, anélkül, hogy valamilyen határozott emlékképet hagyna hátra. De bizonyos általános emlékezést már a XIX. században felvetett egy bécsi fiziológus, Edward Hering, akadémiai beszédében, ezzel az általános emlékezéssel a szervezett anyag öröklékenységét magyarázta meg. Minél jobban kezdjük áttekinteni az élőlények birodalmát, annál inkább elmosódnak az állat és növény közt vont határok és veszítik értéküket a jellegzetesnek tartott megkülönböztető jelek.
 Hogy a növény bizonyos fokig megcsonkítható, anélkül, hogy egyéniségét elveszítené, az még inkább áll az alsórendű állatokra nézve. Így egy szétdarabolt polip, vagy egy kettévágott giliszta minden részéből egy új állat keletkezik. A kizárólag a növényvilágban előforduló levélzöld (chlorophyll) hiányzik a gombáknál és a magasabb élősdi növényeknél. A baktériumok oxigént lélegzenek be, és fehérjetáplálékot vesznek fel, mint az állatok, de spórák (magvacskák) által szaporodnak, mint a gombák. A csodálatos rovarevő növények valóságos ragadozó állat természetét vették fel. Ilyen a nálunk is előforduló napharmat (drosera rotundifolia), mely leveleinek felső felületén, nyeleken ülő mirigyeket visel, melyek úgy, mint a gyomormirigyek, egy pepszin-féle, fehérjét emésztő nedvet választanak ki, ezek a rájuk kerülő rovart megfogják és megemésztik.
 E mirigyek rendkívül érzékenységét mind érintés, mind vegyi anyagok iránt Darwin mutatta ki. Ő egy 0,2 mm hosszú és O,0008 mg súlyú női hajszálat tett a mirigy fejecskére, mire a nyelecske azonnal bekonyult. Ezek a mirigyhordozó nyelecskék bámulatosan be vannak rendezkedve arra, hogy a levélre jutott prédát az ugyanazon értelemben be-bekonyuló nyelecskékkel körülfogják. Darwin e képződményeket, melyek a polipok szájkörüli alakulataihoz hasonlítanak, tentaculumoknak (fogó karocskák) nevezte. E szervek érzékenysége a fehérjeemésztésnél szereplő vegyi anyagok iránt is oly nagy, hogy amikor Darwin a foszforsavas ammóniák egy oldatával megérintette, mely a só 0,00003 mg súlyának felelt meg, a zsenge nyelecske szintén bekonyult. Sőt ha egy rovart csekély távolságban fölötte felakasztanak, akkor is beállanak e mozgások, mint hatásai azoknak a vegyi ingereknek, melyet a rovarból kiinduló illó anyagok e szervekre gyakorolnak.
 Ez pedig nem egyéb, mint szaglási érzéssel az emberi nyelv sem dicsekedhetik. És hogy e szervek csak élő préda fogására és emésztésére vannak berendezve, az már abból is kitűnik, hogy emészthetetlen tárgyak mechanikai ingerlésére a forgó karocskák csak kevéssé konyulnak be és csakhamar ismét kinyúlnak. De alacsony fokú növényeknél, mit a páfrányok és harasztmohák, is találunk már ily finom érzőképessége vegyi ingerek iránt, a híres botanikus, Pfeffer, azt találta, hogy páfrányok és harasztmohák magszálacskái, már az almasav vagy nádcukor egy billiomodig milligrammja által vonzatnak, ezek pedig csak azok az anyagok, melyek a magszálacskákat a termékenyítendő petesejthez irányítják. Hasonlóképpen viselkednek a baktériumok. A napharmat azonban nemcsak jelentékenyen kifejlődött érzékeinél fogva nevezetes, hanem reflexfolyamatok is lejátszódnak rajta, azaz oly mozgások, melyek azáltal keletkeznek, hogy bizonyos részek a kívülről kapott ingert távolabbi részekre vezetik, és ott mozgást létesítenek.
 Ilyen reflexmozgás nálunk például az alsó végtag behúzása, ha a talpat csiklandozzuk vagy megszúrjuk. E mozgás tehát nem csupán az állati idegrendszer sajátossága. A napharmatnál csak a mirigyfejecskék ingerlékenyek, a bekonyuló nyél azonban közvetlenül nem ingerelhető, de kell, hogy a kettő közt ingervezetés álljon fenn. Míg azonban az idegrendszerben az ingervezetés idegrost mentén történik, amíg a működésbe hozandó izmot vagy mirigyet eléri, addig itt az inger az egymáshoz közel fekvő sejtről sejtre halad. De azért a magyar származású híres gráci botanikus, Haberlandt, kimutatta, hogy e sejtek finom, fehérjeanyagú rostok által összeköttetésben vannak egymással. Kiderült az is, hogy a hüvelyesek családjához tartozó mimosa pudica, továbbá a Venus-légycsapda (dionaea muscipula) levelein, sok olyan növénynek, melyeknél a bonyolult termékenyítést rovarok eszközlik, porzószálain és bibeszárán, valamint felfutók indáin, melyek addig kúsznak a földön, míg szilárd támaszhoz nem jutnak, melyen körülcsavarodhatnak, tapintószervek, pettyek, hajszálak, sörték találhatók, melyek e mozgásokat eszközlik.
 Minden mechanikai ingernél, mint érintésnél, dörzsölés, lökés, rázkódtatásnál, a cseppfolyós, ingerlékeny fehérjeanyag alakváltozása áll be, de ennek, hogy érezhetővé legyen, hirtelen kell bekövetkezni, aminthogy lassan ható és gyengén fokozódó ingereket mi sem veszünk észre. A mimosa pudicánál pl. az ingerhatást ezekre az érzéksejtekre megkönnyíti a megfelelő sejtfal vékonysága. A nyomás alatt álló sejtanyagból víz hatol be a sejtközti térbe és innen a szomszéd sejtbe, és a behorpadó sejtek létesítik a növényrészecskék hajlását ezen oldal felé, a levélpárok összecsukódását és a további folyamatban a nyél lekonyulását. Hogy ily meglepő berendezés a növénynek csak hasznára lehet, az kétségtelen, esőre, sötétségre is beáll e jelenség és valószínűleg arra is szolgál, hogy reámászó rovarokat, mint hívatlan vendégeket, ezzel elijesszen vagy magáról lerázzon.
 A Venus-légycsapdánál minden egyes levélfél három érző sörtét visel, a levélfelek pedig nyugalmi állapotban függőlegesen állnak egymásra, ha a rovar ily sörtét megérint, a levélfelek hirtelen nagy erővel összecsapódnak, úgy, hogy a foglyul ejtett rovar semmiképpen sem bír menekülni, mert a levél szélén tüskeszerű nyúlványok azt tartósan el is zárják. És mind e szemölcskék, hajszálat és sörték mikroszkópos alkatukban a legnagyobb hasonlóságot mutatják, sőt elvileg azonos berendezésűek az alsórendű állatokéval, mint aminők a tüskésbőrűek, gyűrűs férgek, csigák és rovarok. Haberlandt ezt mondja: „A növények érzékszervei nem állnak az állatországban találhatók mögött és méltán kérdezhetjük, van-e itt oly tökéletesen felépített érzőszerv, mint a dionaea muscipula tapintó sörtéje.” A magyar botanikus, Raoul Francé, a növények érzéki életének beható tanulmányozása alapján szintén ezek lelki világának hirdetője lett.
 De a növények nemcsak mechanikai behatások iránt érzékenyek. Mindnyájan törekednek, fordulnak és forognak a világosság, meleg és nedvesség felé. A nap felé forduló napraforgó csak egy különösen feltűnő példa, de minden növény a virágállványon, az ablakdeszkán, a pincében vagy a bányában a napfény felé fordul, a gyökerek és gyökérrostok pedig tapintva, akadályokat kikerülve a nedvesség felé nőnek. A növények fényérzéke egyébként nem egy külön szervnek a képessége, - ámbár leveleken optikai lencseszerű, a nap felé irányuló képződményeket is találtak -, hanem az egész növény általában fényérzékeny, amint ez szemnélküli állatokon is észlelhető és amint a mi bőrtakarók is egész terjedelmében észreveszi a hőt.
 A növény csodálatos sajátsága, hogy gyökerét mindig függélyesen lefelé s csúcsát felfelé bocsátja, bármilyen helyzetbe is hozzuk a magot vagy a fiatal növényt: ez különösen meglepő tűlevelűeknél, melyek a legmeredekebb helyoldalon nőve, ferdeszög alatt a tetőpont felé törekszenek. A növény e reagálását a föld nehézségi erejére a föld központja felé irányított növéssel, Darwin kísérletei alapján, a gyökércsúcsának tulajdonítja, melybe ő úgyszólván a növény agyát helyezi. Nemec és Haberlandt a gyökér mentén egy berendezést mutattak ki, mely teljesen megfelel azoknak az állatországban elterjedt szerveknek, amelyek az egyensúly fenntartására szolgálnak.
 Medúzák, csigák és rákok gömbölyded, nedvességgel telt hólyagocskákkal rendelkeznek, melyeknek belső fala érzékeny sejtekkel van kibélelve. E hólyagocskák szénsavas és foszforsavas mészből álló kövecskéket tartalmaznak, melyeket azelőtt hallási kövecskéknek (otolithok) neveztek és hallószerveknek véltek, de most már felismerték, hogy itt az egyensúly megtartására szolgáló egyensúlyi kövecskékről (stottolithok) van szó. E kövecskék azáltal, hogy az alattuk lévő hámsejtre nyomást gyakorolnak, tájékoztatják az állatot az űrben való helyzetéről. Ha ily állatot hátára fektetnek, akkor a kövecske a felső sejteket nyomja, ami azt azonnal arra bírja, hogy a kellő helyzetbe visszaforduljon. Némely rák, mely a vedlésnél a köveket elveszíti, azokat a homokból vett más kövekkel pótolja, melyeket egyensúlyi zacskójába dug.
 A gerinces állatoknál a hallószervbe beágyazott három egymásra függélyesen fekvő ívjárat szolgálja az űrben való tájékozódást. Ezeknek sérülése erős szédülést okoz, és képtelenné teszi az állatot a helyes mozgásra. A növénynél a gyökércsúcs közepén számos nagy keményítő magocska van felhalmozva, melyek a növény rendes helyzetében a fenéken fekvő érzékeny sejteket nyomják. Ha a növényt gyökérrel felfelé fordítják, akkor a keményítő magvacskák már 15 perc múlva most a fenéken fekvő sejtekre süllyednek. Ha a növényt ebben a helyzetben hagyják, akkor a gyökér ismét lefelé, a csúcs pedig felfelé fordul. Amiben pedig a növény feltétlenül felülmúlja az állatot, az a csodás kémiai műhely, mely a növényt arra képesíti, hogy a legegyszerűbb szervetlen alkatrészekből a legkülönfélébb szerves vegyületeket készítse, köztük a legbonyolultabbat, a fehérjemolekulát.
 E vegyileg felépítő szintetikus tevékenységgel szemben áll az állati szervezet sokkal egyszerűbb, mondhatnám termékeiben sokkal szegényesebb leépítő analitikai tevékenysége, aminek következménye az, hogy minden állat, közvetlenül vagy közvetve, növényi táplálékra van utalva, azt nem nélkülözheti, míg a növényország nagyjában az állatország nélkül is meglehetne. De a növénynek ebben a vegyileg hatalmasan felépítő tevékenységében látom okát annak, hogy a növényország lelki fejlődésében nem jutott oly messzire, mint az állatország, mely azáltal, hogy táplálékát készen kapja, energiájának sokkal nagyobb részét szentelhette a lelki fejlődésnek.
A növénynek e lélekkel való felruházása szerintem erkölcsi haszonnal is jár, meg fog óvni minket növényéletnek haszontalan és céltalan elpusztításától, és ezáltal emelheti az állat iránti megbecsülésünket és könyörületességünket is. Ez pedig az ember iránti erkölcsi érzésünket is tovább fogja fejleszteni.
Dr. Donath Gyula
Kapcsolódó termék:
|
|
