|
Dédanyáink farsangajai
2005-03-21 
| Magyarországon az idő a bécsi kongresszus után, de Lingy herceg közszájon forgó mondása szerint, táncolt, de nem haladt. A levendulaillatú, zenélőórás biedermeier békés kor és a boldog farsangjain túláradó jókedvvel, kitörő életörömmel, a „kétegy” főváros, Pest és Buda mulatni vágyó fiatalsága a zene, a tánc a bálok gyönyörűségeinek, adta át magát.
Az egymást sűrűn követő nyilvános, nagy bálok színhelyéül a múlt század harmincas éveinek elejéig Pesten a Hét Választó Fejedelmekhez címzett vendégfogató, Budán pedig az Országház díszes történelmi terme szolgált. A Hét Választó Fejedelmek, másként Hét Elektorok néven ismert vendégfogadó, ahol 1788. november végén II. József császár is megszállott, 1778-ban nyílt meg a Váci utcai Nákó-házban.
A régi Pest legfényesebb, legelőkelőbb szállója volt az amelyeknek külföldön is híre ment. Bramsen porosz író „Promenade dun voyageur” címmel Párizsban, 1818-ban kiadott könyvében a Hét Kurfürstök-ről, mint kitűnő kávéházzal ellátott, jól vezetett fogadóról emlékezik meg. Bramsen az angol Sir George Maxwell kisebbik fiának volt a nevelője, akivel 1813-tól 1815-ig Európát, Ázsiát, és Afrikát járta; 1813 áprilisában postakocsin Pestre érkezvén, a Hét Választó Fejedelmekben szállottak meg.
A budaiaknak a Klarissza apácák egykori rendházának felhasználásával és a nagynevű Hillebrandt Ferenc udvari főépítész tervei szerint 1785-ben felépült régi Országház hatalmas, 33 m hosszú ülésterme állott rendelkezésére; az, amely régi fényében helyreállítva 1928. május 3.-a óta a belügyminisztérium díszterméül szolgált sokáig.
Ám e két bálterem csakhamar elégtelennek bizonyulván az „ikerfővárosok” farsangoló közönségének befogadására, Pest városa Pollack Mihállyal, a kor egyik legnagyobb építőművészével ott, ahol a mai vigadó áll 600 000 forint költséggel felépítette a régi Pest legszebb középületét, az empire Redouteot.
1833. január 13.-án pazar bál nyitotta meg az Európa szerte emlegetett fényes-pompás új táncpalotát. 2000 főnyi közönség özönlötte el a csillárok sok száz gyertyájának fényében ragyogó tánctermeket. |
Látkép Széchenyi ablakából
Korabeli párizsi divat
Vigadó az 1830-as években
Magyar körtánc |
Zsúfolásig megtelt a cukrászda - egykorú magyarsággal „csemegetár” - amelynek mahagónifából készült berendezésével, aranyozott rézveretes asztalaival, székeivel remekelt a biedermeier asztalosipar. Tömve voltak az emeleti éttermek és tömve volt a márványborításos falakkal, kettős sorokban álló márványoszlopokkal ékes, nemcsak Pesten, hanem Bécsben is páratlan földszinti kávéház.
Pest első Vigadóját fényes, de rövid, mindössze 16 éves múlt után 1849-ben Hentzi ágyúgolyói helyrehozhatatlanul összerombolták; a bekövetkezett szomorú idők súlyos politikai és pénzügyi nehézségei folytán csak 1865-ben nyílhattak meg a helyén, helyette épült második vigadó termei.
A mágnásvilág, a kisebb, zártkörű úri társaságok a börze-palotában, az Angol Királynéhoz és a Tigrishez címzett szállodákban tartották farsangi mulatságaikat. A börzepalotát - a Dorottya-utca és a Ferenc József tér sarkán álló Lloyd épületet - a Pesti Kereskedők Egyesülete emeltette; melynek alapkövét fényes ünnepséggel 1828. június 4.-én tette le József Nádor.
Ebben a nagy múltú épületben volt 1830-tól 1851-ig bérelt szállása Széchenyi Pesti Kaszinójának, a későbbi Nemzeti Kaszinónak, melynek a tágas tánctermét, a Szólát háziurával, a Kereskedők Egyesületével közösen használt. A Reduttal szemben Kemnitzer Zsigmondnak, a cserzővargából lett dúsgazdag bőrgyárosnak Nagyhíd (ma: Deák Ferenc) utcai házában 1839 augusztus 6-án nyitott meg a híres-neves Angol Királyné szálló. Első bérlője, Bartl; fényes éttermeit, tánchelyiségeit csakhamar kegyeibe fogadta a főváros úri közönsége, mágnásvilága.
Az osztrák ágyúk 1849-ben az Angol királynét is összelőtték, de romjain újra felépült; ám végül is elérte mindennek elkerülhetetlen végzete, az enyészet a megkopott, kiöregedett épületet, amely utolsó éveiben a Pénzintézeti Központi székházául szolgált, a 1930-as években lebontották.
A Szél- (ma: Nádor) utcai Tigris szállót - „vendégpalotát” - ízlésesen berendezett szobáival, „táncszálájával” , kávéházával és ennek olvasótermével 1840. október 31.-én hangverseny - korabeli néven reunio - keretében avatta fel ünnepélyesen Hayder, a tulajdonos. Az egykori Tigris szálló épülete ma is megvan bérház a Nádor utca 5 szám alatt; cégére, a kőből faragott tigris, kapuja fölött most is látható.
Hírben, látogatottságban, hangulatos jókedvben a törvényhallgatók, vagy jurátusok - ma: jogászok- hagyományos, nagy múltú báljai mellett a polgári lövészek, a kereskedők és a Jótékony Asszonyegyesület táncmulatságai vezettek, amely egyesület József Nádor második feleségének, Hermina főhercegnőnek védnöksége alatt 1817 tavaszán alakult meg.
A minden rendű és rangú közönségszórakoztatására azok az egymást sűrűn követő Maskarás-bálok szolgáltak, amelyeket az egyes tánctermek bérlői saját számlájukra rendeztek. Híresek voltak Emmerlingnek, a Vigadó bérlőjének „Virágjelvény-ünnep”, „Fortuna rózsadíszben”, „Flóra virágadományai”, „Karnevál Velencében” és más hasonlóan regényes, hangzatos neveken hirdetett, rendszerint ajándékokkal, vagy tárgysorsjátékkal egybekötött tömegmulatságai.
Divat
Korabeli osztrák-magyar divat
Josef Lanner és Johann Strauss
Magyar táncvigalmi öltözet
|
A tarka selyemruhában pompázó csörgősapkás Karnevál herceg rövid, de évről-évre visszatérő ragyogó uralkodásának kedves emlékéül rózsaszín selyemre, díszes betűkkel nyomtatott táncrendet hagyott hátra.
Jeles, de régen a zenetörténelemnek átadott muzsikusok és a ma bálozó fiatalság előtt alig ismeretes táncok nevei állanak rajt. Táncoké, amelyeket kedves, fülbemászó melódiákra egykoron dédanyáink jártak kipirult arccal, önfeledten. A báli rendben első helyen magyar táncok szerepeltek; ezeket jó előre begyakorolt párok lejtették, akik mellett a nagyközönség csak, mint néző szerepelt.
E „magyarok”-hoz többek között Tíz eredeti magyar táncok címmel, nádasdi Sárközy Kazimir, Magyarország álnádora, egyben műkedvelő hegedűs és komponista szerzett közkedvelt, szép zenét. Népi táncukat, a csárdást, a főúri világ két vezető tagja, gróf Károlyi Györgyné és báró Wenckheim Béla, sokkal később 1867-ben az alkotmányos kormány belügyminisztere, tette szalonképessé.
Gróf Károlyi Györgyné, Széchenyi egykori ezredtársának és belső barátjának, az Akadémiai társalapítójának felesége, egyben Battyányi Lajos sógornéja, Zichy Karolina grófnő volt. A pesti társaság előtt ők mutatták be a csárdást azon a bálon, amelyet a Nemzeti Kaszinó 1840. január 12.-én Liszt Ferenc tiszteletére és jelenlétében rendezett.
Mindenkori farsangok kimagasló eseménye, várva-várt fényes bálja - mint előzőleg és azóta is sok évtizeden át - a jogász bál volt, amely 1842. január 19.-én, 38. évfordulóján, az egykori báli tudósító szerint „dicsőségesen ment végbe s meglepőbben mint valaha”. Ez volt az első nagy nyilvános bál, amelynek táncrendjén legszebb, legszínesebb nemzeti táncunk, a körmagyar szerepelt.
Szőllősi Szabó Lajos, a Nemzeti Színház táncművésze és „magyar tánctanító” tervezte és tanította be ezt a táncot és a magyar zene jeles művelőjének, Rózsavölgyi Márknak szép zenéjére, külön erre az alkalomara tervezett „magyar táncvigalmi öltözetben” 16 magyarruhás pár járta.
Hangjegyének címlapján négy magyar ruhás táncospár képe alatt a következő szöveg áll: „Első Magyar Társas Tánc, melyet Szőllősi Szabó Lajos táncművész alapterve szerint az 1842. carnevál ünnepélyre szerkesztett és hazánk lelkes Hölgyeinek mély tisztelettel ajánl Rózsavölgyi Márk.”
A magyart német tánc, bécsi keringő követte, amelynek világhírét akkor már megalapozta a bécsi tánczene két atyamestere, Josef Lanner, az ábrándos szőke walzertrubadur és zenekarának egykori brácsása, a feketehajú, égőszemű Johann Strauss, akik zenekarukkal a szomszédhoz, a magyar fővárosba ismételten ellátogattak.
Strauss 1833. novemberében és 1841. októberében, Lanner pedig 1834. novemberében és 1835. januárjában járt Pesten: a Vigadóban és a budai országházban adtak hangversenyeket, illetve szolgáltattak tánczenét. Itteni látogatásaik emlékét Strauss „Erinnerung an Pesth”, Lanner pedig „Pesther Walzer” és „Abshied von Pesth” című keringőikben örökítették meg.
A Pesti keringőút, egyik leghíresebb, legszebb zeneszerzeményét, Lanner 1834. november 14.-én a budai országházban mutatta be és a díszesen kiállított Hangjegy, magyar címerrel ellátott borítéklapján foglaltak szerint a „nemes magyar nemzetnek legmélyebb tisztelettel” ajánlotta. „Búcsú Pesttől” című keringőjét, amellyel utoljára szerepelt, zsinóros, rövid magyar zenékbe öltözötten 1838. január 29.-én a Vigadóban tartott álarcos bálon vezényelte először.
Ám még a keringő a két bécsi fejedelemnek itteni bemutatkozását megelőzően szép sikereket ért el táncszámaival két pesti műkedvelő muzsikus: Hunyady János Kerestély, Pest város főorvosé s egy fiatal jogászgyerek, Hranilovicsh Félix Xavér, a pozsegai főispán tehetséges korán elhalt fia. Hunyady „Zwölf Scheibensützen Walzer” című zeneművét 1829. február 2.-án a Hét Választó Fejedelem-szállóban rendezett lövészegyleti bálon, Hranilovich „Pest ékessége” című keringőjét pedig a Vigadó 1833. évi első jogászbálján játszották először.
Magyar és bécsi után francia tánc, négyes következett: Tomala Ferdinánd Pesti mív-föld-leírás és hangtár tulajdonos szerzette, aki arról a zenei merényletéről volt híres, hogy a Rákóczi-indulóból keringőt gyártott. De „Quadrille”-nek nevezett, jól hangzó rövid kis zeneszámát, amely mindössze a négyes egyik figurájának, tálán az azonos tempójú „trénis”-nek felel meg, a negyvenes évek elejének bálozó közönsége tetszéssel fogadta. A francia négyest 1837-ben megtett párizsi útjáról Strausss hozta magával; első négyesét, a Wiener Carneval Quadrillet előszőr 1839-ben játszotta el Bécsben.
Galopp, azután szűnóra, majd keringő és Társalgó címmel a táncrend második körmagyarja következett. Szerzője Egressy Béni, a Nemzeti Színház tagja és színműíró, a Szózat megzenésítője volt.
A táncrend utolsó keringőjéhez érkeztünk, hajnali hat órára jár az idő, kint az utcán megindult az élet. A milimárik tejeskannákkal megrakott kocsijukkal ellepik az utcákat, megérkezett az évről-évre visszatérő falusi vendég, az olajárus, aki fekete agyagkorsójában a pesti polgár egykoron kedvelt böjti eledelének, a lenmagolajos nyerskáposztának elengedhetetlen kellékét, a házilag sajtolta olajt hozta.
A belváros boltjainak őre, az öreg bakter, kezében otromba alabárdjával, folt hátán folt bundájában átfagyva, tempósan hazafelé ballag. Morelli Ferencnek a népszerű pesti karmesternek és komponistának Gyorsutazás című galoppja hangzik még el. Ezzel a zene, a tánc, a farsang véget ért. Morlin Adorján
|
